Az élet egy erdőben nem minden esetben lehet könnyű. Természettel vagyunk körülvéve, és végre pár ember aki foglalkozik is vele. Ez a legnagyobb teher. Ha már valaki kiköltözik a természetbe, egyszer ételt ad az állatoknak, gondozza  a sérülteket az állatok ezt elvárják. Nickynek van egy kis mókuskája,  akit még kicsikorában talált meg leesve egy fáról. Azóta mindig a vállán csücsül, majszolgat néha-néha amikor éppen menetközben kap egy kis nasit. Barny már kicsit unja, hogy a mókussal többet van foglalkozva, mint vele. Mellesleg ő az ébresztőórájuk. Minden reggel 5-kor elkezd rágni egy diót a franciaágyuk mellett. Jóó hangosan. Nicky egyből kiugrik az ágyból, elveszi tőle a diót és beteszi pár percre a ketrecébe, hogy amíg öltöznek ne lábatlankodjon ott. Egyik reggel épp rágcsikálta a dióját, amikor Nicky megszólalt.

Nicky: Nemáár, Sántikaa. Ma nee... Nincs kedvem bemenni a városba....

Barny: *nyöszörögve átöleli Nickyt* MIért is kéne bemenned a városba?...

Nicky: Jaj hát, magokat kell vennem a kismadaraknak, télire. Meg Sántikának is kéne egy kis immunerősítő, tudod milyen beteges. ja, és tudod, még a kiállítás megnyitón is megkell jelennem mert különben nem tudom meg kirakják-e valamelyik fotómat. Tényleg, nem akarsz valamikor modellt álni Sántikával?

Barny: Jaj ne már. mindig csak ez a hülye mókus... 

Nicky: Héé, Sántika nem csak egy hülye mókus. Ő az én kislányom. Én neveltem fel. 

Barny: Jól van... Megyek felöltözöm, tedd be a ketrecébe. Légyszives.

Nicky ekkor felkelt felkapta a kis nyammogó mókust, és elindult a gardrób felé. Barny a fürdőszobában szenvedett a hajával. ő sem tudta igazából kinek akar tetszeni, hiszen nem jár be szinte mindennapon a városba, de jobban érezte magát ha belőtte a haját. Felvette a kantáros farmerét, és bement a gardróbba. Hátulról lassan átölelte Nickyt, megcsókolta a nyakát.

Nicky: Jajj, drágám. De szeretlek.  *oda fordult hozzá, és heves csókcsatába keveredtek.*

A csókcsatát egy kopogás zavarta meg.

Barny: Jaj, az a szarvas még mindig nem érti, hogy nem jöhet a mi területünkre, és folyamatosan kopog ha éhes. Nem is kopog, inkább ki akarja törni az ajtót, mert látta hogy ide jöttem be. Na, megyek adok nekik, te meg siess, el ne késs!

Nicky: Jó jó, sietek.  Aztán nehogy éhen maradjanak azok a drágák...

Barny: Na, siess! 

Ezután Barny kiment, megpaskolta a szarvas nyakát, és elindult vele az erdőbe az állatok területére. Akkor látta, hogy valami furcsa van a földön. Lejjebb hajolt, hogy megnézze.

Barny: Vér? Hát ezmeg? Melyik állat pusztult el? Hiszen... *közelebb hajolt a vérhez, és jól megnézte* De hisz az állatoknak sokkal vörösebb a vére... Ilyen színű volt a fehér felsőm, amikor nekem jött a kisbak, és vérzett a szám. Na mindegy, biztos csak beszívta már a föld... 

| Közben a városba vezető ösvényen Nicky sétált Sántikával a vállán |

Nicky: Na de Sántika, eddig nem etted a hajamat. 

Sántika: 

Nicky: Te kis rosszcsont. *Levette a válláról a kezében elkezdte csikizni* Te kis mocsok. 

............. Folytatódik. :)